Hirdetés

2026. június 10. (szerda) Margit, Gréta

Baja

2010. 11. 18. 16:57:25

Új helyen a szakértői és rehabilitációs bizottság

Hosszú évek mostoha körülményei után végre méltó helyre költözhetett a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsága bajai részlege. Az Eötvös József Főiskolával kötött megállapodás alapján kedvező áron bérlik a Deszkás utcai kollégium földszintjének egy részét.

Az ünnepélyes átadáson dr. Knyihárné Gaika Judit igazgató párhuzamot vonva az ősszel, a betakarítás, eltevés időszakaként jellemezte a mostani helyzetet. A hosszú évek alatt érlelt gyümölcs, a sok-sok energia, amit azért végeztek, hogy a bizottságnak megteremtsék a szellemi és fizikai feltételeit, az most ért be, most tudnak felkészülni a jövőre, ebből tudnak táplálkozni. Munkájuknak van mérhető oldala, ami számokban kifejezhető, de van olyan, ami nem mérhető. Az, miként tudnak gazdálkodni a meglevő személyi-tárgyi feltételekkel, hogyan tudják szolgálni és támogatni a családokat ebben a nehéz élethelyzetben, amikor megjelennek náluk, amikor szembesülnek azzal, hogy a gyermekük fogyatékos, hogy az általuk elképzelt jövő nem egészen úgy fog alakulni, ahogy eltervezték. Ezt csak nagyon erős személyiséggel bíró emberek tudják megtenni nap mit nap, nagyon erős szakmai felkészültséggel felvértezve, hogy az elviselhetetlent átéljék ők is mindennap a szülőkkel együtt. A személyi feltételek rendelkezésre állnak, a két bizottság összevonásával is jól tudnak együttműködni, és most már a tárgyi feltételek is hosszú távra megoldódni látszanak. Az igazgató asszony végezetül kiemelte, hogy az új kormány nagyon elismeri és támogatja a szakprogramokat és a pedagógusokat is, ami nagyon bíztató a jövőre nézve.

Rausch Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat alelnöke szerint nagyon ideje volt már, hogy egy ilyen ünnepségen részt vegyenek, hiszen jól jellemzi az előző körülményeket, hogy az adminisztrációs iroda a vendégvécé előterében is volt… Köszönetet mondott Müller Istvánnak, a BKMÖ Közoktatási Intézménye igazgatójának, akinek segítsége nélkül ezt a munkát a régi helyen sem lehetett volna megoldani, amihez kellett az igazgató asszony elszántsága is. Ezt a munkát kicsit periférikusan kezeli a mindenkori hatalom, nincs a kirakatban, csak akkor derül ki fontossága, amikor valahol hiány, elmaradás van, és egy gyerek nem kerül időben a megfelelő helyre. Egy ilyen bizottságban a szakma krémje kell, hogy jelen legyen, ugyanakkor a megbecsülése, az utána járó normatíva igen alacsony, így az önkormányzatnak ez a legrosszabb mutatóval rendelkező feladata, úgyhogy „rendes” körülmények között ez az átadás nem valósulhatott volna meg. Az összefogásnak és az elszántságnak olyan példájával találkozunk itt, ami záloga lehet annak, hogy ez a bizottság a későbbiekben is nagyon eredményesen fogja végezni munkáját.  

Mojzes Sándor, a bajai részleget vezető igazgató-helyettes „örömbeszédében” kitért a múltra, a Barátság téren található kis családi házra, melynek 75 négyzetméterén évtizedekig végezték feladatukat, miközben a dolgozói létszám és főleg az elvégzett vizsgálatok száma is növekedett. Utóbbi hat év alatt a háromszorosára! A helyhiány okán próbálkoztak a kétműszakos munkával, ami sem szakmai szempontból, sem a szülők részéről nem bizonyult a legjobb megoldásnak. Ezét is szolgált örömükre az új helyre történő költözés.

Zárásként Pető István a megyei önkormányzat osztályvezetője mondott pohárköszöntőt.

A szakértői bizottságok fő tevékenysége a közoktatásban fennálló sajátos nevelési igény vizsgálata, megállapítása, illetve kizárása. A vizsgálat csapatmunkában történik: orvos, pszichológus, gyógypedagógus, esetleg más szakember közös tevékenységével. Sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló az, aki a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, illetve több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető vagy vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzd (például diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, mutizmus, kóros hiperkinetikus vagy kóros aktivitászavar).