Magyarország
2010. 12. 08. 9:01:10Eltűnt a költségvetésben az abortuszokra költhető pénz kétharmada
Az eddigieknél szigorúbban védené a magzati életet a készülő alkotmány tervezete. Az alkotmányt előkészítő bizottság elnöke szerint erre szükség van, hogy ne lehessen "szemölcsként" tekinteni a magzatokra.
Az egészségügyi államtitkárság idén már nem akar változtatni a művi terhességmegszakítások szabályain, a jövő évi költségvetés tervezetében ugyanakkor harmad annyi pénzt különítettek el erre a célra, mint tavaly.
A készülő új alkotmány múlt héten nyilvánosságra hozott egységes koncepciója szerint az alapvető jogok felsorolását azzal kezdenék, hogy az ember életét - fogantatásától kezdve - védelem illeti meg.
Salamon László, az alkotmány-előkészítő eseti bizottság kereszténydemokrata elnöke szerint ezzel az alkotmány a magzatoknak is a védelmet adná meg, ami az embert is megilleti, azaz elismeri, hogy a magzati élet is emberi élet. Az MSZP hétvégén azért bírálta a kormányt, mert szerinte ez a szöveg egyenlőség jelet tenne a megszületett emberi élethez és a magzati élethez való jog közé, és ezzel utat nyitna az abortuszok szigorításának. Salamon azonban az MTI-nek azt nyilatkozta, ez a megfogalmazás nem egyedülálló, a német alkotmány is tartalmazza. Szerinte ez "nem zárja ki feltétlenül az abortuszt", de biztosítja, hogy "nem lehetséges egy magzatot szemölcsként kezelni".
Tisztelet vagy egyenrangúság
A 2000-ben, az első Fidesz-kormány idején elfogadott magzatvédelmi törvény szerint "a magzati élet tiszteletet és védelmet érdemel", a terhességmegszakítást pedig nem fogadja el születésszabályozó eszköznek. A törvény szerint terhességet csak veszélyeztettség vagy az anya súlyos válsághelyzete esetén lehet megszakítani.
A jogszabály szerint válsághelyzet az, ha a terhesség erőszak következménye, vagy ha az anyának "testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz" a terhesség. A beavatkozást a terhesség 12. hetéig lehet kérni, de egészségügyi vészhelyzet esetén orvosi javaslatra a 20. vagy a 24. hétig is elvégzik.
1,1 milliárddal kevesebb
Az egészségügyért felelős államtitkárság szerint a magzati élet védelméről szóló törvényt megváltoztatása nem szerepel a minisztérium aktuális, azaz 2. félévi jogalkotási tervében, azaz idén már nem fognak változtatni a szabályon. Azt a lehetőséget ugyanakkor nem zárta ki egyértelműen a minisztérium válasza, hogy a jövőben ilyen történjen. A jövő évi költségvetés tervezete szerint azonban a kormány számol valamilyen változással.
Az idei évben abortuszra előirányzott 1,6 milliárd forint kevesebb mint harmada, 500 millió forint szerepel a jövő évi költségvetés tervezetében erre a célra. Megkérdeztük az egészségügyért felelős államtitkárságot, hogy miért csökkent harmadára az abortuszokra szánt összeg, de kérdésünkkel az Országos Egészségügyi Pénztárhoz irányítottak minket, arra hivatkozva ez "belső döntés volt". Az abortuszokra betervezett költségvetési kiadások csökkentését részben magyarázhatja, hogy az elmúlt években rendszeresen felültervezték a költségvetésben az abortuszokra szánt összeget, de csak egy-két százmillió forinttal.
43 ezer terhességmegszakítás
Magyarországon 2000 óta tíz év alatt nagyjából harminc százalékkal csökkent a terhességmegszakítások száma: míg 2000-ben 60 ezer, 2009-ben 43 181 abortuszt végeztek el a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Tavaly ebből 1268 abortusznak volt egészségügyi indoka, bűncselekmény miatt pedig 26 terhességet szakítottak meg.
A törvény szerint az abortusz árát csak abban az esetben fizeti meg teljes egészében az egészségbiztosító a kórházaknak, ha az anya élete veszélyben volt. Minden más esetben a terhes nőnek kell kifizetnie a 2010-ben 30 ezer forint körüli összeget. Ebből szociális okokból 30 vagy 50 százalék kedvezényt kaphatnak a nők.
forrás
keresés
HUMOR :)
Két barát beszélget:
- Milyen hangszeren tudsz játszani?
- Bármilyenen, kivéve a cimbalmot.
- Hogyhogy?
- Beesnek a húrok közé a kártyalapok.
Impresszum
Főszerkesztő: Fiedler Antal
Elérhetőségek:
6500 Baja, Czirfusz u. 4.
Telefon: 79/428-954
Fax: 79/427-425
Mobil: 20/363-2213
E-mail: info@hirter.hu







