Hirdetés

2026. június 10. (szerda) Margit, Gréta

Megyei hírek

2011. 01. 10. 13:55:51

Szexuális show-műsorokat rendeztek a pszichiátrián

A Kiskunhalasi Városi Bíróságon ma (hétfő) reggel megkezdődött annak a három ápolónak a pere, akik ellen a Bács-Kiskun Megyei Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában lezajlott vizsgálatok után emelt vádat az ügyészség.

Az ügy tavaly januárban pattant ki, amikor az intézmény két egykori dolgozója súlyos vádakkal illette a sajtóban a Kőrösi úti pszichiátriai betegek otthonát. A rendőrség is ezért kezdett el vizsgálódni az ügyben, később pedig az ügyészség folytatta az aprólékos nyomozást. A vizsgálat végén tavaly júliusban készült el a vádirat.

Az ügy elsőrendű vádlottját azzal vádolja az ügyészség, hogy 2009 nyarától 2010 januárig hat alkalommal erőszakolt meg egy férfi ápoltat. A másodrendű vádlottnak akaratnyilvánításra képtelen személy ellen, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt kell felelnie. Az ügy harmadrendű vádlottja súlyos fenyegetéssel, folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntette, illetve védekezésre és akaratnyilvánításra képtelen személy ellen elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt áll ma bíróság előtt.

 

A reggel 9 órakor kezdődött tárgyalás kezdetén, még a vádirat ismertetése előtt az egyik védő zárt tárgyalás elrendelését kezdeményezte, melynek Nagyné Tajti Ilona tanácsvezető bíró helyt adott. Információink szerint ma a vádlottak kihallgatása zajlik a halasi bíróságon, holnap és holnapután pedig a tanúk meghallgatása következik.

 

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az ügyben mikorra születik ítélet, viszont Nagyné Tajti Ilona tanácsvezető bíró a mai zárt ülés elrendelésekor arról tájékoztatott, hogy az ítélethirdetés biztosan nyilvános lesz.

 

 

 

forrás