Hirdetés

2026. június 10. (szerda) Margit, Gréta

Rendőrség

2011. 01. 25. 13:54:35

Rendőrkézen a tanyák fosztogatója

Egy 44 éves bajai férfit fogtak el a nyomozók a napokban, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2011. januárjában bajai külterületeken követett el különböző bűncselekményeket.

Az elsődleges adatok alapján egy tanyára a drótkerítést kivágva jutott be, majd a zárt műhelyt kinyitva több szerszámgépet vitt magával. A telken lévő másik kamrába is behatolt, ahonnan gázpalackokat tulajdonított el, majd távozás előtt még 2 db tambura hangszert is magához vett. Néhány nappal később egy másik bajai tanyára ugyancsak a kerítés átvágásával hatolt be, ahol ismét alapos kutatást végzett az ott található épületekben. Innen egy hűtőládát, egy szivattyút, egy terménydarálót, fém állványokat és dróthálót tulajdonított el. A fenti ügyekben megindított vizsgálat során a nyomozók helyszíni nyom- és adatgyűjtést végeztek, tanúkat hallgattak ki, és hamarosan a látókörükbe került a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személy. Elfogására majd gyanúsítotti kihallgatására a napokban került sor. A nyomozók házkutatást végeztek lakóhelyén és annak közvetlen környezetében, ahol több, feltehetően a fenti bűncselekményekből származó eszközt is megtaláltak és lefoglaltak. A férfi ellen nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettének gyanúja miatt indult eljárás a Bajai Rendőrkapitányságon. A gyanúsított előzetes letartóztatásban várja az ügy további vizsgálatát.