Hirdetés

2026. június 10. (szerda) Margit, Gréta

Kultúra

2011. 03. 09. 13:42:06

Nemzetiségi nap az MNÁMK-ban

2011. március 9-én rendezték a hagyományos Nemzetiségi napot a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjában. A téma kisebbségi önkormányzati választás volt.

A nap során a 11. és 12. évfolyamos diákok, először előadást hallgattak meg a kisebbségi önkormányzati választási rendszerről, majd csoportokat alkotva konkrét kampánymunka vette kezdetét. A tanulók nagy lelkesedéssel készítették választási plakátjaikat, írták kortes beszédeiket. Utóbbiak elmondására 11 órakor került sor, majd a „szavazatra jogosultak” leadták voksaikat. Amíg a szavazatok számlálása folyt, a résztvevők megtekinthették azt a dokumentumfilmet, amely egy délvidéki sváb település lakóinak elhurcolásáról szól. A kis falu előbb elnéptelenedett, majd szerbeket telepítettek a sváb őslakosok házaiba, így jött létre szerb település a sváb kisfalu romjain.

Az iskolai kereteken belüli – a választási eljárásnak mindenben megfelelő – szavazás eredményeként, megalakult az MNÁMK „megválasztott önkormányzata”. Tagjai: Miklós Zoltán, Fehér Tamás, Fekete Flóra és Rittgasszer Diána lettek.