Hirdetés

2026. június 10. (szerda) Margit, Gréta

Baja

2011. 03. 17. 15:30:47

Baja élen jár a fogyasztóvédelemben!

Az országban elsőként Baja vállalta fel, hogy fogyasztóbarát várossá váljon. A város – Zsigó Róbert polgármester kezdeményezésére – a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság közreműködésével valósítja meg a „Baja Fogyasztóbarát város” programot.

Március 17-e a fogyasztóvédelemről szólt Baján. Ezen a napon indult el ugyanis a „Baja Fogyasztóbarát város” program. A délelőtt folyamán a Fogyasztóvédelmi Hatóság szakemberei Laboratóriumi Nyílt Napot tartottak a Bányai Júlia Szakképző Iskolában, melynek keretében az érdeklődők betekintést nyerhettek gyermekjátékok és háztartási elektromos készülékek biztonsági vizsgálatába. A szakemberek felhívták a figyelmet, hogy esetenként a gyermekjátékok és a villamos háztartási készülékek veszélyforrások lehetnek, ezek vizsgálati módszereit a már letiltott veszélyes termékeken mutatták be. A Laboratóriumi Nyílt Nap keretében az NFH szakemberei választ adtak az érdeklődők azon kérdésére, hogy hogyan lehet eldönteni egy termékről, hogy biztonságos-e vagy sem. Vigyázni kell, hiszen nem csak a háztartási elektromos készülékek, hanem a gyermekjátékok is veszélyesek lehetnek. A gyermekjátékok kapcsán is hasznos információkkal gazdagodhattak az érdeklődők, hiszen már a termék külső jegyei alapján sok veszélyforrás gyanús lehet. A rendezvény nyitott volt, bárki számára látogatható.

 

 

A délután folyamán a programot indító sajtótájékoztatón Zsigó Róbert polgármester és Pintér István a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója ismertette a „Baja Fogyasztóbarát Város” program részleteit. Zsigó Róbert polgármester elmondta, hogy a program célja a fogyasztóbarát szemlélet kialakítása a városban. Az önkormányzat a lehetőségekhez mérten minden segítséget meg szeretne adni a bajaiaknak ahhoz, hogy lehetőségeikkel, jogaikkal, kötelezettségeikkel tisztában legyenek. Ez vonatkozik fogyasztókra és vállalkozókra egyaránt. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság minden segítséget megad a városnak, és tevékenyen részt vesz a program megvalósításában. Elsősorban szakmai anyagokkal és tájékoztatással járul hozzá ahhoz, hogy Baja fogyasztóbarát város legyen – erősítette meg Pintér István főigazgató.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A program elemei komplex egészként járulnak hozzá ahhoz, hogy fogyasztóbarát szemlélet alakuljon ki Baján. Érdekes témákban tartott lakossági fórumokkal, a Bácskai Napló című helyi újságban megjelenő tájékoztató írásokkal, rendezvényeken elhelyezett fogyasztóvédelmi standokkal kívánják elérni a bajaiak tájékoztatását.

 

 

Zsigó Róbert polgármester kiemelte, hogy a programban fontos szerepet kap a március 1-jén megalakult Lakossági Szolgáltató Csoport, amely havonta egy Fogyasztóvédelmi fogadónapot tart. Ennek keretében felveszik, és amennyiben mód van rá, helyben kezelik a fogyasztóvédelmi sérelmeket, illetve szükség esetén továbbítják felsőbb szervekhez.

 

 

A vállalkozókat ösztönző Pozitív lista is felkerült a Baja Fogyasztóbarát város program palettájára. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által összeállított folyamatosan bővülő vállalkozói névsor azokat a vállalkozásokat ismeri el, amelyeknél semmilyen rendellenességet nem tapasztaltak, így ösztönözve őket a fogyasztóbarát magatartásra.