Hirdetés

2026. június 10. (szerda) Margit, Gréta

Baja

2011. 06. 09. 8:49:24

Két cégvezetőt tettek gyorsan lapátra Baján

Leváltották a Baja Vagyon Zrt. vezérigazgatóját és a Bajai Kommunális és Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját.

Rendkívüli és zárt ülésén döntött így a képviselő-testület kedden este, az ülés öszszehívásáról a képviselők hétfőn értesültek. Pozsgai Imre vezérigazgató helyére Kecskemétről hozták Zsíros Menyhértet, míg Mátrai Antalt Korsós János, volt bátmonostori polgármester váltja az ügyvezetői poszton. Mindkét most leváltott vezető két éve kapta feladatát.

 

Megnyugvást jelentett, amikor a sofőr és a gondnok este megérkezett a levéllel, amiben indoklás nélkül visszahívtak beosztásomból. Idegen test voltam, nem is éreztem igazán jól magam, a hivatal egy-két erős emberével nem értettem szót – kommentálta a történteket Pozsgai Imre. Hozzátette: lelkiismerete tiszta, az általa irányított cég saját tőkéje ötszörösére nőtt, több megoldatlan ügyet sikerült rendezniük.

 

Mátrai Antal szerint aki ilyen pozíciót vállal, annak számolnia kell a felmentés lehetőségével is, ami őt 59 évesen kellemetlenül, derült égből érkező villámcsapásként érinti. Mint mondta: munkája mindig szem előtt volt és városüzemeltetéssel kapcsolatban bárkinek lehetnek kritikái, ezért büszke arra, hogy munkájának volt eredménye.

 

 

baon.hu