Hirdetés

2026. június 10. (szerda) Margit, Gréta

Sport

2011. 06. 20. 15:31:38

Elkezdődött a II. Rátgéber Kosárlabdatábor Baján!

Június 19-én vasárnap ifjú kosarasok költöztek Bajára, a Petőfi-szigeten található Radnóti Miklós Középiskolai Kollégiumba. Rátgéber László és felesége Csák Magdolna immár második alkalommal szervezte meg a nemzetközi utánpótlástábort.

Idén két turnusban, közel 400 kosaras reménység pattogtatja majd a labdát a város három sportcsarnokában, illetve a szabadtéri helyszíneken.

17 órakor Búcsú Lajos, Baja alpolgármestere köszöntötte a vendégeket, majd Csák Magdolna vázolta röviden a tervezett programot. Végül Rátgéber László bemutatta stábja tagjait, akik között olyan neves edzők is szerepelnek, mint Meszlényi Róbert, Zseljko Djokics, vagy éppen Tapodi Péter.

Az első hét 132 résztvevője a rövid megnyitó után az edzők irányításával elkezdte a munkát.