Hirdetés

2026. június 10. (szerda) Margit, Gréta

Baja

2011. 06. 23. 9:23:03

Gyakorlati oktatás címén vesztegettek

Vádemelési javaslattal küldte meg a rendőrség a Bács-Kiskun Megyei főügyészségre annak a büntetőügynek az iratait, amelyben gyakorlati oktatás címén, törvénytelenül kért egy bajai gazdasági társaság havonta 2-10 ezer forintot a náluk tanuló diákoktól.

A rendőrök a gazdasági társaság két ügyvezetőjét, valamint három szakoktatót gyanúsítanak bűncselekmény elkövetésével.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya szerint 244 tanuló fizetett törvényellenesen a 2009-2010. tanévben, összesen mintegy 3.5 millió forintot egy alapítványnak.

– A nyomozás során megállapítottuk, hogy a bajai gazdasági társaság egy szakképző iskola tanulóival kötött tanulmányi szerződést – ismertette a sikeres rendőri felderítés részleteit Nyíkos Tamás, a megyei főkapitányság szóvivője. - A szerződésben a tanulók gyakorlati oktatását vállalták. A szakképzésről szóló törvény szerint a gazdálkodó szervezet a nappali oktatásban részt vevő tanulótól a gyakorlati képzés megszervezéséért, végzéséért, és a gyakorlati képzés feltételeinek a biztosításáért nem kérhet, illetve nem fogadhat el sem hozzájárulást, sem pedig költségtérítést. A cég képviselői ugyanakkor 2009 szeptemberétől havonta 2-10 ezer forint közötti összeget kértek, és kaptak a tanulóktól, illetve a szülőktől.

A gyanúsítottak egyébként arra hivatkoztak, hogy csökkent az állami támogatás. Közölték az érintettekkel, hogy azok a tanulók, akik nem fizetik be az alapítványnak az előírt összeget, más gyakorlati helyet kell keressenek. A cég ugyanis a továbbiakban nem tudja vállalni a gyakorlati oktatásukat. A pénzt a cég képviselői által korábban létrehozott alapítvány részére kellett befizetni. Ennek során a szakmai képzésben részt vevőktől készpénzben kérték a „hozzájárulását” a szakoktatók, vagy pedig közvetlenül levonták a gyanúsítottak az általuk előírt összeget a tanuló ösztöndíjából.

A rendőrök azt is kiderítették a 2010 nyarán kezdődött eljárásban, hogy a tanulóktól kért és kapott „támogatásokat” a nyomozás megindulása után, utólagosan könyvelték el az alapítvány bevételeként. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója, illetve tagja által üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomozott az ügyben.

 

 

 

forrás