Hirdetés

2026. június 10. (szerda) Margit, Gréta

Rendőrség

2011. 07. 11. 13:51:11

A XVI. Bajai Halfőző Fesztivál értékelés

A XVI. Bajai Halfőző Fesztivál biztosítási munkáira a Bajai Rendőrkapitányság idén is nagy erőkkel készült. A négy nap során közel 200 rendőr teljesített szolgálatot a fesztivál nyugalma és a közbiztonság fenntartása érdekében.

A bajai rendőrök munkáját segítették a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bevetési Osztályáról, a Forgalomellenőrző Osztályáról, a kiskőrösi, a kalocsai és a kiskunhalasi kapitányságokról, továbbá a bácsbokodi határrendészeti kirendeltségekről érkezett kollégák.

A rendezvénnyel kapcsolatba hozhatóan, a biztosított területen belül egy kisebb értékű lopás ügyében intézkedtek a rendőrök. A bejelentés szerint vasárnap hajnalban az Attila utcán egy őrizetlenül hagyott bográcsot, valamint egy italokkal megpakolt hűtőtáskát tulajdonított el ismeretlen tettes. Az ügy vizsgálata folyamatban van, a térfigyelő kamerák képeit is elemzik a rendőrök. Ezen kívül még egy pénztárca eltűnését jelentették, amely aztán rövid időn belül megkerült, és a rendőrök a benne lévő személyes iratokkal együtt visszaszolgáltatták azt tulajdonosának.

Vasárnap hajnalban bombariadóhoz vonultak a járőrök. A kutatás során bebizonyosodott, hogy valótlan volt a bejelentés. Az ügyben közveszéllyel fenyegetés vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indult eljárás a Bajai Rendőrkapitányságon.

Az elmúlt napokban a fesztivál területén kívül is fokozott rendőri jelenlét volt a városban. A rendőrség folyamatos járőrözéssel kívánta megelőzni az esetleges vagyon elleni bűncselekményeket, rongálásokat és garázda jellegű jogsértéseket. A hétvégén az átlagostól jóval kevesebb bejelentés érkezett a kapitányságra. A lakosság személy- és vagyonbiztonsága, valamint a közterületi rend megóvása érdekében a fokozott közterületi rendőri jelenlét a fesztivál befejezését követően is folytatódni fog.