Hirdetés

2026. június 10. (szerda) Margit, Gréta

Rendőrség

2011. 07. 13. 9:03:54

150 forintért ragadott kést a férfi

Mindössze 150 forint miatt fenyegette meg halálosan az ügyészség szerint egy 39 éves csávolyi férfi a településen lévő Red Moon Pub nevű szórakozóhely tulajdonosát. A vádlott ugyanis játékgépezett a szórakozóhelyen és úgy vélte, hogy jogosan követel 150 forintnyi nyereményt.

Még 2010. február 21-én történt, hogy játszott a gépen a korábban már 11 alkalommal lopás, garázdaság és önbíráskodás miatt büntetett Cs. János a Red Moonban. A játék végén odament a pultoshoz és közölte, hogy jár neki 150 forint. A pultos nem adta oda az összeget, mondván, hogy nem ők üzemeltetik a gépet, majd gyakorlatilag ebből lett a vita, és az emberölés kísérlete, amelynek tárgyalását most kezdte meg Fodor Endre bíró a Bács-Kiskun megyei Bíróságon.

A felszolgálónő ugyanis a vita közben telefonon felhívta a szórakozóhely tulajdonosát, és átadta a telefont Cs. Jánosnak, aki azután – állítja az ügyészség – azzal fenyegette meg a vállalkozót, hogy „elvágja a nyakát és kibelezi”.

Másnap ismét megjelent a vádlott a Pub-ban és követelte a 150 forintot. Miután ez a kísérlete is kudarcba fulladt, ezért – a vádhatóság szerint – üzent a tulajdonosnak, hogy „elvágja a torkát és a családjával is végezni fog”. Két nap múlva már egy 17 centiméter pengéjű késsel jelent meg a szórakozóhelynél, és ismét követelte a 150 forintot. A vádirat szerint éppen akkor érkezett az autójával a tulajdonos, akire rátámadt a késsel. Közben azt kiabálta, hogy „megöllek, most megdöglesz!”. Többször a vállalkozó irányába szúrt, aki viszont paprika gázsprével és a virágágyásból kihúzott karóval védekezett. Hárította a szúrásokat és sikerült kiütnie a támadó kezéből a kést.

Másnap már egy baseball ütővel felszerelkezve jelent meg a szórakozóhelyen a továbbra is 150 forintot követelő vádlott és ezúttal is üzent: a vádirat szerint azt mondta, hogy agyonveri és 2 méter mélyre elássa a szórakozóhely tulajdonosát.

Az ügyben a bajai ügyészség előbb „csupán” zaklatás miatt emelt vádat, majd megkezdődött a tárgyalás a Bajai Városi Bíróságon. Itt és akkor derült ki, hogy súlyosabb a vád, ezért emberölés kísérlete miatt tették át a megyei bíróságra az eljárást. Emberölés kísérlete miatt – elvileg – akár 5 évi szabadságvesztést is kaphat a szabadlábon védekező Cs. János. A férfi a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon most történt meghallgatásakor tagadta a vádat: állítása szerint az egészből csak a 150 forint az igaz, valamint azt is elismerte, hogy felindultságában „anyázta” a szórakozóhely tulajdonosát.

A tárgyalást szeptemberben folytatják majd Kecskeméten a büntetőperben.