Hirdetés

2026. június 10. (szerda) Margit, Gréta

Sport

2011. 08. 12. 15:41:02

Az egykori úszókat is várják a Rozmárok

Augusztus 19-én, pénteken délután ismét összejönnek az egykori Robbanó, ma már inkább csak Öreg Rozmárok, azaz az ’50-es években virágzó egykori bajai vízilabdaélet kiválóságai. Jó részük már évtizedek óta külföldön (az Egyesült Államokban, Kanadában, Franciaországban) él, és csak ez alkalomra tér haza.

A rendezvény fő szervezője, motorja a kezdetek óta Ápity Milos, aki a rozmár barátság jegyében hívta meg ezúttal is egykori társait az immár 23. vízilabdás találkozójukra.
Sajnálatos módon azonban az évek múlásával erősen megfogyatkozott az eredeti résztvevők száma, ezért Ápity Milos bővíteni kívánja a szereplők létszámát az úszókkal! Arra kéri mindazokat, akik 1952-1970 között Baján részesei voltak az úszósportnak, hogy jelentkezzenek nála a 06-30/901-95-80-as telefonszámon!
A résztvevők 4 órától az uszodánál gyülekeznek. Fél ötkor Vizin Tamás sporttanácsnok köszönti a megjelenteket. Öt órától pólós cirkusz a nagymedencében (vízimentők és újraélesztők a kismedencében). A mérkőzésen ezúttal egy jelentős élvonalbeli játékos múlttal rendelkező nemzetközi játékvezető fújja majd a sípot, míg az orvosi ügyeletet idén is dr. Szlavikovics Ilona látja el.
Este fél 8-tól „némileg kötetlenebb” étel- és italfogyasztás következik a Nemzeti (ma Duna) Szállóban (bajai halászlé, túrós csusza). Zene: Hazadi Béla: A vacsora alatt és után a régi emlékek felidézése – ilyenkor megfiatalodnak a résztvevők, újra élik az együtt eltöltött, számukra régi szép időket. A rendezvény – melyet ezúttal a nyolc elhunyt egykori Rozmár társuk emlékének ajánlanak - minden érdeklődő-sportrajongó előtt nyitott!