Kultúra
2011. 08. 30. 11:33:53Felvételt hirdet a Bajai Fiatalok Színháza
Színházunk utánpótlás-nevelő, tehetséggondozó stúdiója, a III. Béla Gimnázium Színistúdiója felvételt hirdet a 2011/2012-es évadra. Jelentkezhet bármely olyan 7 év feletti bajai és Baja környéki általános, közép-, vagy főiskolán tanuló diák, aki kedvet, tehetséget érez magában a színpadi műfajok iránt. Városunk legrégebb óta működő, kiváló színi iskolájában szakképzett tanárok irányításával tanulhatsz éneket, táncot, színészmesterséget, beszédtechnikát. Legtehetségesebb növendékeink szerepelhetnek a Bajai Fiatalok Színházának produkcióiban is.
EGY CSAPAT, AHOL JÓ LENNI!
Társulatunk 1996 óta arra törekszik, hogy felkarolja a helyi tehetséges fiatalokat, magasfokú művészi képzésben részesítse őket, s hogy a bajai és Baja környéki színházszerető közönségnek színvonalas, változatos színházi produkciókat alkosson. Tevékenységünket a fent felsorolt négy fogalom szellemében végezzük:
BARÁTSÁG - hiszen a legfontosabb, hogy növendékeink - a színház, az ének, a tánc iránt érdeklődő fiatalok - itt egymásra találjanak, s kössenek - talán életre szóló - barátságokat!
SZÓRAKOZÁS - mert fontosnak tartjuk, hogy nálunk mindenki jól érezze magát, felhőtlenül kikapcsolódjon, feltöltődjön, s hasznosan tölthesse velünk szabadidejét!
TEHETSÉGGONDOZÁS - szakértő tanáraink nagy figyelmet fordítanak arra, hogy növendékeink széleskörű ismereteket szerezzenek a színház valamennyi területéről. Pozitívan formálják személyiségüket, világképüket, toleranciára, empátiára, a közös csapatmunkára nevelnek - melynek valamennyi diákunk hasznát veheti majd további életének számos területén.
MŰVÉSZET - Színistúdiónk legtehetségesebb növendékeiből kerülnek ki a Bajai Fiatalok Színházának tagjai, akikkel magas színvonalú, széles körben elismert, változatos színházi produkciókat alkotunk.
HA FELKELTETTÜK ÉRDEKLŐDÉSED, NE HABOZZ, JELENTKEZZ HOZZÁNK!
A jelentkezőknek felvételi vizsgákat kell tenniük (ne ijedj meg, túl lehet élni!), melyek időpontjai a következők:
7-13 éves korosztály:
2011. szeptember 6., kedd, 14:30-tól (III. Béla Gimnázium “C” épülete - kis tornaterem)
13 év felettiek:
ÍRÁSBELI TESZT (minden jelentkezőnek!): 2011. szeptember 12., hétfő, 14:30-tól
(III. Béla Gimnázium “A” épülete - 34-es terem)
ÉNEK: 2011. szeptember 12., hétfő, 16 órától (III. Béla Gimnázium “A” épülete - 34-es terem)
TÁNC: 2011. szeptember 13., kedd, 14:30-tól (III. Béla Gimnázium “C” épülete - kis tornaterem)
SZÍNJÁTSZÁS: 2011. szeptember 14., szerda, 14:30-tól
(III. Béla Gimnázium “A” épülete - 34-es terem)
Az idei tanévben növendékeinknek három új kurzust is hirdetünk:
BESZÉDMŰVELÉS
(beszédtechnika, művészi beszéd, vers-, mese- és prózamondás, felkészítés szavalóversenyekre, színművészeti iskolák felvételi vizsgáira)
SZÍNHÁZELMÉLET
(színház- és drámatörténet, rendezéselmélet és gyakorlat, dramaturgiai ismeretek)
SZÍNHÁZI TECHNIKA
(világosítói és hangmérnöki ismeretek, színpadtechnika, szcenika)
Színistúdiónk felvételi vizsgáira külön felkészülés nem szükséges. Az énekre jelentkezők egy bármilyen stílusú, szabadon választható dalt hozzanak. A táncra felvételizőknek érdemes olyan öltözékben, cipőben jönniük, melyben kényelmesen tudnak mozogni. A színjátszásra jelentkezők elbeszélgetésen és közös drámajátékokon, szituációs helyzetgyakorlatokon méretnek meg. A 7-13 éves korosztálynak elbeszélgetésből, közös énekből, táncból és drámajátékokból áll a felvételi meghallgatás.
Az új BESZÉDMŰVELÉS kurzusunkat leginkább színjátszóknak ajánljuk, így az erre jelentkezőknek a színjátékos felvételi vizsgán kell részt venniük. A SZÍNHÁZELMÉLET és SZÍNHÁZI TECHNIKA kurzusokra nincs felvételi meghallgatás, az érdeklődők jelentkezését a belasszinistudio@gmail.com
e-mail címre, vagy a 70/984-8637-es telefonszámra várjuk.
A jelentkezőktől ELŐZETES REGISZTRÁCIÓT kérünk a belasszinistudio@gmail.com e-mail címen, vagy a 70/984-8637-es telefonszámon. A felvételi vizsgáról bővebb információk ugyanitt, vagy a www.belasszinistudio.hu weboldal „Felvételi követelmények” menüpontjában szerezhetők.
EGY TÁRSULAT, AHOL ÚJ BARÁTOK,
ÉS FELEDHETETLEN SZÍNHÁZI ÉLMÉNYEK VÁRNAK!
LEGYÉL TE IS E VIDÁM, EREDMÉNYES CSAPAT TAGJA! VÁRUNK TÉGED IS!
keresés
HUMOR :)
Két barát beszélget:
- Milyen hangszeren tudsz játszani?
- Bármilyenen, kivéve a cimbalmot.
- Hogyhogy?
- Beesnek a húrok közé a kártyalapok.
Impresszum
Főszerkesztő: Fiedler Antal
Elérhetőségek:
6500 Baja, Czirfusz u. 4.
Telefon: 79/428-954
Fax: 79/427-425
Mobil: 20/363-2213
E-mail: info@hirter.hu







