Hirdetés

2026. június 10. (szerda) Margit, Gréta

Sport

2011. 09. 06. 14:10:58

XIII. Rákosvidék Kupa nemzetközi judo verseny

A Bajai Judo Club versenyzőinek az országos bajnokságra történő felkészülés részeként már második akalommal kellett tatamira lépni 2 hét alatt verseny körülmények között.

A versenyen 3 ország 28 egyesülete vett részt. Egyesületünk 13 versenyzője közül 10-nek sikerült az éremszerzés. A legkisebbek között több súlycsoportban is igen erős mezőny jött össze. Ilyen volt a 27 kg, ahol 3 indulónk vett részt. Az Andrási testvérek mellett Szőllősi Balázs is tagja volt az erős mezőnynek. Balázs még egy évvel fiatalabb a mezőnynél, de többször bizonyította, hogy fel tudja venni a versenyt az idősebbekkel is. Ezúttal nem volt szerencséje. Egy vitatható mérkőzésen veszített, majd a vigaszágon Andrási Gellért állta útját, akit egy héttel ezelőtt legyőzött. Gegének sem volt szerencséje a bírókkal. A 4 közé jutásért veszített, de a vigaszágon a harmadik helyig menetelt. Andrási Márton az alsó ágon az elődöntőben egy jó mozgású, ügyes román ellenféltől kapott ki. A harmadik helyet azonban ő is elérte. A 33kg-ban mintha, lemásolták volna a siklósi verseny forgatókönyvét. Eperjesi Ádám ugyanazzal a diósdi fiúval kezdett, aki legyőzte őt, és megnyerte a versenyt. Most is ez történt. A vigaszágon pedig a későbbi 3. UTE-s fiúval szemben maradt alul, de itt már voltak Ádámnak bíztató próbálkozásai. Ennél ő sokkal többre képes, amit bizonyított is már többször. A fiú 55kg-ban Vida Gergő szép győzelemmel kezdett. A második mérkőzésén már nem figyelt a befordulására eléggé. Második helyezése szép eredmény. A lányok most kapcsolódtak először a versenyzésbe az őszi időszakban. Kubatov Dóra ott folytatta, hol tavasszal abbahagyta. A Diákolimpia után a Rákosvidék kupán is első lett. Tóth Eszter egy súllyal feljebb szintén minden súlycsoportbeli ellenfelét legyőzve szerezte meg az aranyérmet szép válldobásokat bemutatva. A diák B korcsoportban Burai Martin 2 győzelem mellett egy vereséget jegyzett és ezzel 3. lett. Martintól a mutatott teljesítménynél többet várunk, hiszen hamarosan itt az országos bajnokság. Egy korosztállyal feljebb Kubatov Kíra hosszú kihagyás után, sérüléséből felépülve, még is az egyik kellemes meglepetést okozva versenyzett és lett 3. Sajnos Szegi Ákosnak ismételten nem sikerült az éremszerzés, pedig jól indult a verseny, de egy győzelem után vereségek következtek. A serdülő korosztályban Perger Dávid és Kapitány Bálint is a harmadik helyet szerezte meg. Őri Csanád viszont egy héten belül a második aranyérmét nyerte, hiszen még a hét elején Lengyelországban versenyzett, ahol erős mezőnyt utasított maga mögé. Ezen a versenyen Perger Dávid is indult és csak a döntőben szenvedett vereséget. Ezüstérme nagyon dicséretes.

Eredmények:

U-11, 27kg: 3. Andrási Márton, 3. Andrási Gellért

55kg: 2. Vida Gergő

36kg: 1. Kubatov Dóra

40kg: 1. Tóth Eszter

U-12, 32kg: 3. Burai Martin

U-13, 45kg: 3. Kubatov Kíra

U-15, 45kg: 3. Perger Dávid

55kg: 3. Kapitány Bálint

60kg: 1. Őri Csanád.

Edzők: Andrási Barna, Gergity Roland, Hammer Erik