Hirdetés

2026. június 10. (szerda) Margit, Gréta

Kultúra

2011. 09. 14. 10:25:57

Változatos rendezvényeket kínál a Bajai Fiatalok Színháza

Zenés sajtótájékoztatón ismertette a Bajai Fiatalok Színházának a 2011/2012-es évadra szóló színháztermi műsortervét, illetve a városban máshova tervezett egyéb rendezvényeket is Ottmár Attila, a társulat művészeti vezetője.

A tájékoztató nyitányaként Trepák Kata énekelte az Óz, a csodák csodája c. amerikai film nagy slágerét (Valahol a szivárvány felett), mely az Árva dallamok. c. gyerekdarab egyik betétdala. Elhangzásának oka pedig, hogy az új évadban is llátható lesz még egyszer ezen előadás. Összességében  a Bajai Fiatalok Színháza, a város társulata ezúttal is  arra törekszik, hogy minél szélesebb közönségrétget kiszolgáljon. A cél mindig is az volt, hogy a legkissebbektől az egészen idősekig mindenki megatlálja a számára legkdvesebb, legszórakoztatóbb előadásokat. Az új idényt az Apácák c. feburárban bemutatott nagysikerű musicalkomédia kétszeri újra előadásával nyitják. Ezt szeptember 9-én, pénteken 19 órától, míg 11-én, vsárnap 17 órától tekinthetik meg az érdeklődők - még utoljára. Ugyanis bármennyire szívesen játszanák még, de a darab magyarországi jogai szeptember 15-én lejárnak, utána sehol nem lehet előadni hazánkban!
A folytatás is egy ismétlés lesz, október 23-án, vasárnap 17 órától a tavasszal bemutatott Árva dallamok c. - eredendően a fiatalabb korosztálynak szánt, de végül sok felnőtt által is megnézett - gyerekdarab kerül még egyszer színre. Sajnos kénytelenek voltak a nemzeti ünnep napjára tenni azt az előadást, mert az egyik szereplő, Simon Boglárka színházoi elfoglaltságai miatt csak ekkor ér rá. Azért remélik, hogy telt házzal búcsúzik ez a mű is! Ezekre a jegyek a Bácskai Kultúrpalotában már kaphatók, illetve előadások előtt a színháztermben is.
Az évad első újdonsága talán az egész szezon leglátványosabb, legtöbb szerepltő felvonultató darabja lesz, a Vörös Malom. Molnár Ferenc regényéből Kocsák Tibor és Miklós Tibor írt egy zenés változatot, melynek különlegessége, hogy egy szó próza nincs benne, elejétől a végéig zene és tánc! Ilyen mű még nem volt a társulat életében, ezért nagy kihívás, éppen ezért már egy éve tartanak a próbák. A musical alcíme: avagy az ödög tragédiája, ami sugallja, hogy az egész a pokolban játszódik, és arról szól, hogy az ördögök félmillió éve azon dolgoznak, hogy egy emberrontó gépezetet létrehozzanak, melynek segítségével átvehetik a hatalmat az emberek fölött. Ez a gép maga a Vörös Malom. Remélhetőleg sokak érdeklődését felkelti ez a beharangozó, hiszen minden korosztály megtalálhatja benn a kedvére való, vagy éppen elgondolkodtató dolgot. Ennek bemutatója november végén várható, és akkor két hétvégén láthatják az érdeklődők.
Néhány  hónapos rákészülés után márciusban kerül színre a Grimm testvérek művéből készült Hófehérke és a hét törpe c. zenés mesejáték, folyttav a két éve megkezdett gyermekeknek szóló előadássorozatot. Előszőr a Gyermek színházbérlet sorozatában, majd szólóelőadásokban is megnézhetik a kicsikundefined, és a tervek szerint vidékre is szeretnék elvinni.
Ezt követi áprilisban egy másik Molnár Ferenc regény, A Pál utcai fiúk színpadi feldolgozása. Akik ismerik a Bajai Fiatalok Színháza műltját, emlékezhetnek, hogy még bélás társulatként 2002-ben egyszer már bemutatták ezt a művet. Nem véletlenül viszik újra színre, mert anno nagy élményt jelentett. A Pál utcai fiúk a magyar ifjúsági  irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása, melyet sok helyen ismernek világszerte. Mivel kötelező olvasmány, így remélhető, hog a pedagósusok és a diákok körében is kellően vonzó lesz az eljtászott változat!
Az évadot egy igen külöleges előadással zárják majd jövő májusban, Örkény István: Tóték c. tragikomédáját mutatják be. A groteszk egy olyan műfaj, amelyet eddig még szintén nem láthatott a közönség a helyi csapattól, így nagy izgalommal és várakozással vágnak bele enne kmunkálataiba. két okból választották ezt a darabot, egyrészt, hogy a Bajai Fiatalok Színháza a városi színházbérlet-sorozat közreműködője legyen, így ezzel zárul majd a tavaszi előadássorozat. Emellett azért is eválasztották ezt, mert ez a középiskolákban kötelező olvasmány!
A színházi előaáűsokon túl lesznek majd másféle fellépések is, nem véletlen volt éppen ezért a sajtótájékoztató helye, a Vén Dió vendéglő, hsizen ez több rendezvénynek is helyet fog adni a következő évadban. Folytatni kívánják a tavaly a Művészetek Gödrében megkezdett kamarakoncert sorozatot. Ezek olyan, beszélgetéssel egybekötött hangulatos estek voltak, melyekben a megíhvott előadók nem csak énekeltek nagyon sok szép dalt, hanem megismerhettük pályafutásukat-életüket Pethő Attila kérdései által. A tervek között szerepel Pethő Dorka, Szarvas Anna és Terrray Orsolya meghívása, akikkel ugyancsak Pethő Attila fog beszélgetni. Ezek időpontja majd később lesz meg, tervek szerint havonta egy ilyen előadásra kerül sor. Ami viszont már biztos, szeptember 30-án, pénteken délután 15 órától Te rongyos élet címmel egy ingyenes összeállítást adnak elő az Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ felkérésére az Idősek Világnapja alkalmából a színházteremben!
Mindezeken túl a Bácskai Kúltúrpalotával is együttműködést terveznek Szécsi Máté művészeti vezető kérésére. A társulat nagyon fontosnak tartja a közös munkálkodést a város intézményével, ezért egy általános- és középiskolásoknak szóló megyei szavalóversenyt kívánnak megrendezni január végén, a Magyar Kultúra Napjához (január 22.) kötve. A zsűri tagjainak olyan neves színművészeket szeretnének megnyerni, akik kiemelkedő versmondók.
A sajtótájékoztató zárásaként Terray Orsolya énekelt egy dalt az Apácák c. musicalból.