Hirdetés

2026. június 10. (szerda) Margit, Gréta

Sport

2011. 09. 08. 11:14:27

Ökölvívás

Tovább halmozták sikersorozatukat a bajai ökölvívók. A félegyházi sikerek után a két napos Komló Kupán négy arany- és egy ezüstéremmel gazdagodott a Baja.

Szeptember 3 - 4 -én tartották Komlón a városi napokat, mely utódja az egykoron ünnepelt bányász napoknak. Az első nap mindenki győztesen hagyta el a ringet, sőt Gálos Roland és Rudics Attila idő előtt lehengerelte ellenfelét. Míg Hojcska Richárd pontozásos győzelmet aratott. Az aznapi tüzijátékot belülről egy kicsit magukénak is érezhették, hiszen szép győzelmet arattak. Wolf Kati, Király L. Norbert, a KFT. együttes koncertjét követően utcabálban vehettünk részt, ami hajnalig tartott.

Természetesen mi csak tíz óráig maradtunk, hiszen másnap öt döntősünk volt. Farkas Judit ellenfele visszalépett így ő a súlycsoportjában mérkőzés nélkül első lett. Gálos Roland súlyában csak egy ellenfél volt, akit simán vert, így első lett. Hojcska Richárd értékes győzelmet aratott, hiszen megverte a súlycsoport utánpótlás olimpiai bajnokát, így első lett. Simon Krisztián már többször verte a mostani ellenfelét, most sem történt másként, pontozásos győzelmet aratott. Szuper nehézsúlyban Rudics Attila a tegnapi győzelme után pontozásos vereséget szenvedett, másnap a kanizsai fiútól így második helyezést ért el. Az egyesületek közötti pontversenyben 1. helyezett lett a Pécs, több mint 13 versenyzővel. 2. helyezett lett Nagykanizsa 15 sportolóval, míg 3. Baja lett 5 fővel, ami nem semmi, hiszen a mérkőző létszámhoz képest nagyon szép a harmadik hely is.

Továbbra is várjuk az ökölvívást kedvelő fiatalok jelentkezését. Érd.: 06 70 584 59 53. Gálos Tamásnál. Legközelebb a Paks Nemzetközi Kupán veszünk részt szept. 9 - 10 -én. Várjuk a bunyó rajongókat hiszen Paks nincs messze Bajától.