Hirdetés

2026. június 10. (szerda) Margit, Gréta

Kultúra

2011. 10. 19. 15:48:39

200 éve született Liszt Ferenc, a magyar világpolgár

Zenetörténeti előadás-sorozatának következő állomásához érkezik Pethő Attila, aki ez alkalommal a 200 éve született Liszt Ferenc életét és munkásságát mutatja be.

A rendezvény helyszíne az Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ (Baja, Munkácsy M. u. 9.), időpontja: október 20. (csütörtök) 18 óra.
Ezen előadás egyébként egyik eleme az. október 19-21. közötti Bajai Liszt Napok rendezvénysorozatának, melyet a Liszt-emlékév tiszteletére tartanak városunkban a Balassi Intézet támogatásával, a Baja Marketing Kft. szervezésében! Közvetlenül a könyvtári előadást követően az érdeklődők átsétálhatnak a Barátok templomába, ahol 19.30-tól Virágh András orgonaművész Liszt Ferenc egyházi műveiből ad egy hangversenyt! Pénteken (21-én) 19 órától a Bácskai Kultúrpalotában “Lisztérzékeny” című zenés est, melyben először Király Tamás (gitár) és Makaji Máté (zongora) improvizációs estje Liszt-témákra lesz látható-hallható, majd 20 órától ORBI – crossover, hip-hop, experimentális zenekari Liszt-feldolgozások: Makaji Máté (zongora), Király Tamás (nagybőgő), Nagy Márk (ütő), Rogács László (szintetizátor), Makaji Timotej (gitár). Konferanszié: Pethő Attila. Belépőjegy: 500,- Ft a kettős előadásra!