Hirdetés

2024. március 29. (péntek) Auguszta

Baja

2011. 12. 16. 15:56:17

Sikeres természettudományok a Szent László ÁMK-ban

„Atommag centenáriumi éve 2011”. Ezzel a címmel írt ki pályázatot a Magyar Nukleáris Társaság a MTA elnökének patronálásával. A pályázat célja, hogy ráirányítsa a fiatalok figyelmét az atommagfizika és a nukleáris technológia békés hasznosítására minél több területen a klímakímélő energiatermeléstől az orvosi felhasználásig.

A bajai Szent László ÁMK aktívan részt vett a centenáriumi megemlékezéseken, hisz száz éve publikálta Sir Ernest Rutherford híres cikkét az atommagról, illetve ugyanekkor kapott Nobel díjat Marie-Sklodowska Curie a rádium és a polónium felfedezéséért. Természetesen a pályázat kihívásait is elfogadták a szervezők, a Szent László kémia és fizika szakos tanárai.

 

Számos rendezvény került megrendezésre, a már hagyományosnak tekinthető Fizikashow mellett.

 

A diákok érdekes előadásokat hallgattak a magfizikáról (Dávid Gyula ELTE), a radioaktív sugárzás orvosi alkalmazásáról (Dr. Komora Cecília), aktívan részt vettek atomfizikai és nukleáris fizikai kísérletek megtervezésében és végrehajtásában. A pályázat egyik sikeres eleme volt egy debreceni tanulmányút az Atommagkutató Intézetben, de számos egyéb program és rendezvény is része volt a projektnek.

 

Kiemelnénk, hogy a pályázat keretében a rendezvényeket több mint ezer diák és felnőtt tekintette meg. Számukra már nem jelent félelmet a radioaktív sugárzás, tisztában vannak az atommag energiájának hasznosságáról. A munkát siker is kísérte, hiszen 2011. december 1-én az iskola kéttagú küldöttsége Budapesten járt, ahol kiderült, hogy a SIF Alapítvány különdíját és az ezzel járó negyedmillió forintos jutalmat vehetik át Dr. Sükösd Csabától, a kuratórium elnökétől.

 

Ezzel megteremtődtek a feltételei a fizika laboratórium eszközellátásának fejlesztésére, illetve a fizika és kémia oktatás népszerűsítésére.

A pályázati munka és a projektek szervező-irányítója Jaloveczki József illetve Szabó Attila volt, mindketten a Szent László ÁMK fizika-kémia szakos tanárai.

Bővebb információ a pályázatról és az eredményekről: www.wyn2011.com

A Szent László ÁMK-ban folyó természettudományos munkáról: www.fizikashow.hu