Bajai évforduló
2012. 05. 04. 9:42:591889. május 5-én született dr. Bernhart Sándor, Baja városának egykori polgármestere
A Bernhart-család a XVIII. század végén telepedett Bajára, az apai és az anyai ág is német származású volt, a város vezető polgárai közé tartoztak. A fiatal Bernhart Sándor a ciszterci főgimnáziumban végezte el a tanulmányait, érdeklődési köre a zene, az irodalom és a sport területére terjedt ki elsősorban. Muzsikus szeretett volna lenni, de nyomására kényszerűen a jogi pályát választotta. Egyetemi tanulmányait Budapesten kezdte, majd Kolozsváron folytatta. 1913-ban tett ügyvédi vizsgát, rövid hezitálás után egy brassói ügyvédi irodában vállalt állást, itt ismerkedett meg első feleségével.
Nem sokkal később Újvidéken helyezkedett el apja egyik barátjánál, dr. Szentiványi Ármin bajai származású ügyvéd irodájában. A világháború kitöréséig dolgozott itt, akkor azonban hazatért és jelentkezett katonának. A „Wiener Akademische Legion „ – a Bécsben alakuló egyetemet végzettek légiója – végül nem alakult meg, de Bernhart Sándor se lehetett katona, alkalmatlanná nyilvánították.
A csalódások után Baján, a városházán vállalt önkéntes, fizetés nélküli munkát. Feladatai közé tartozott a katonai szolgálatot teljesítők helyettesítése, munkájuk ellátása, többek között az aljegyző feladatait is ő végezte.
Katonai terveit nem adta fel, jelentkezett pótsorozásra, pilóta szeretett volna lenni. Képzettség hiányában a repülősökhöz nem vették fel, a zombori gyalogezredhez kellett volna bevonulnia, de megbetegedett. Felgyógyulása után ismét a városházára került, az időközben elhalálozott városi számvevő helyére, ugyanis kiderült, hogy dr. Borbíró (Vojnits) Ferenc közbenjárt az érdekében és felmentették a szolgálat alól.
Baja szerb megszállása alatt polgárőrséget szervezett a fosztogatások megakadályozására. Esküt azonban nem tett a megszálló hatalomnak, amit nem néztek jó szemmel. Egy zeneszerető francia katonatiszt segítségével átszökött a demarkációs vonalon és jelentkezett Budapesten a Menekültügyi Hivatalnál. Nem sokkal később Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye közélelmezési hivatalának munkatársa lett. A Tanácsköztársaság kikiáltása után Érsekcsanádon megszervezte a direktóriumi és a munkástanácsi tagok megválasztását, de úgy intézte, hogy a pozíciókba a régi tisztviselők kerüljenek. Emiatt le akarták tartóztatni, de ez elől Bajára szökött, ahol viszont a szerb városparancsnok záratta fogdába. Édesanyja segítségével kiszabadult és Budapestre ment, de itt újabb csalódás érte, katonák kifosztották a lakását.
Egy ideig csempészéssel is foglalkozott, Budapest és Belgrád között csempészett valutát, gabonát, zsír, és húst is, majd visszatért az ügyvédi pályára. Ebben az időben vált el Brassóban megismert első feleségétől, Hoffman Edit művészettörténésztől, majd nem sokkal később feleségül vette Zigány Klárát, akivel haláláig együtt élt.
Szülővárosával nem szakadt meg a kapcsolata, 1926-ban feleségével visszaköltöztek Bajára, ügyvédkedett, majd 1929-ben városi ügyésszé választották. Számos társadalmi szervezetben tevékenykedett, a társadalmi élet egyik motorja volt, zenekarban játszott, evezett, úszott. Részt vett a bajai ökölvívó-szakosztály megalakításában, ehhez felhasználta a Baján 1921-ben állomásozó angol tengerészektől eltanult boxleckéket.
Dr. Borbíró Ferenc polgármester nyugdíjazása után 1937-ben Baja Város polgármesterévé választották meg Bernhart Sándort. Nagy elánnal látott munkához, elképzelései megvalósítása a város érdekeit szolgálta, a várost olyan kereskedelmi és idegenforgalmi központtá kívánta fejleszteni, amelyben gazdag tudományos, társadalmi és kulturális élet folyik. 1942-ben főispáni teendőket is ellátott.
1944. október 19-én hagyta el a várost, mert közeledett a front, de 1945 tavasza már ismét Baján találta. Ekkor igazolóbizottság elé állították, amely nem igazolta, sőt határozattal megfosztották állásától. Fellebbezett, de ügyét nem tárgyalták, elutasították felvételét a szegedi Ügyvédi Kamara névjegyzékébe is. Elkobzott ingóságait nem kaphatta vissza, családi házukat 1952-ben államosították, nyugdíjának folyósítását megszüntették.
Egy betonútépítő vállalatnál vállalt különböző munkákat, de 1961-ben úgy döntöttek feleségével, hogy elfogadják Klára lányuk hívását és New Yorkban telepedtek le.
1969-ben még egyszer hazalátogatott Bajára, de 1984-ben bekövetkezett haláláig már soha többet nem járt szülővárosában.
Baja város képviselő-testülete 1992-ben posztumusz díszpolgári címet adományozott dr. Bernhart Sándornak, amely kitüntetést gyermekei vették át.
1994-ben Izraelben a Jad Vasem Intézet a Világ Jámborai (a Világ Igazai) közé választotta, mivel az üldöztetés idején, a megszokottól eltérően bátran kiállt a bajai zsidóság mellett, védelmezte őket.
Dr. Bernhart Sándor emlékét utca őrzi városunkban.
(tezo)
keresés
HUMOR :)
Két barát beszélget:
- Milyen hangszeren tudsz játszani?
- Bármilyenen, kivéve a cimbalmot.
- Hogyhogy?
- Beesnek a húrok közé a kártyalapok.
Impresszum
Főszerkesztő: Fiedler Antal
Elérhetőségek:
6500 Baja, Czirfusz u. 4.
Telefon: 79/428-954
Fax: 79/427-425
Mobil: 20/363-2213
E-mail: info@hirter.hu







