- Kultúra
- 2010.06.28. 11:33:59
5. BAJAI MUSICAL TÁBOR
Még néhány napig lehet jelentkezni zenés színházi tréningünkre!
Idén nyáron immár 5. alkalommal szervezi meg a Bajai Fiatalok Színháza és a III. Béla Gimnázium Színistúdiója a BAJAI MUSICAL TÁBORT!
Tartalmas, vidám, zenés színházi tréningünkre
idén is két turnusban várjuk azon 10 éven felüli diákok jelentkezését, akik
szeretnek énekelni, táncolni, színészkedni, és művész-tanáraink vezetésével,
egy remek csapatban szívesen kipróbálnák, fejlesztenék magukat. Az érdeklődőket
sok izgalmas foglalkozással, énekórákkal, tánctréningekkel, beszédtechnika,
drámajáték és színészmesterség órákkal, és számtalan szabadidős programmal
várjuk.
A turnusok időpontjai:
14 év felettiek: július 12-18.
10-14 évesek: július 21-27.
Tanáraink lesznek:
VÁGÓ ZSUZSI – a Budapesti Operettszínház művésze
LÁNG BARBARA – táncos, koreográfus
SIMON BOGLÁRKA – musicalszínész, az m1
„Társulat” című tehetségkutató műsorának győztese
BOZSIK PATRIK – zenész, énekes
WEIDINGER YVETTE – a Bajai Fiatalok
Színházának koreográfusa
AGÓCS NÓRA – táncos, a budapesti Madách Musical
Tánciskola növendéke
JASZENOVICS GINA – beszédtanár, logopédus
PETHŐ DORKA – a Bajai Fiatalok Színházának
tagja,a budapesti Kővirágok Énekiskola növendéke
OTTMÁR ATTILA – drámapedagógus, a Bajai
Fiatalok Színházának rendezője, műv. vezetője
A tábor nem bentlakásos jellegű, a foglalkozások minden nap reggel 9-től este 8-ig tartanak. A vidékről érkezőknek (külön térítés ellenében - 2500,- Ft/fő/éj) szállást is tudunk biztosítani. A tábor költsége: 25.000,- Ft, mely összeg tartalmazza a napi egyszeri étkezést (ebéd) is. Jelentkezni 10.000,- Ft előleg befizetésével Ottmár Attilánál lehet a III. Béla Gimnáziumban (Baja, Szent Imre tér 5.), legkésőbb július 05-ig.
A táborról bővebb információk kérhetők a 70/984-8637-es számon, illetve az ottmar@bajaifiatalokszinhaza.hu
e-mail címen.
Részletesebb információk, valamint fényképek az elmúlt évi táborokról megtalálhatók a www.bajaifiatalokszinhaza.hu honlapon.
Figyelem! Mindkét turnusban már csak néhány helyünk van! Kérjük, az érdeklődők
minél előbb jelentkezzenek!
SOK SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT!






