- Rendőrség
- 2010.07.07. 14:19:51
Nyugállományúak találkozója a Kapitányságon
Az elmúlt évek hagyományait követve idén is találkozóra hívta a Bajai Rendőrkapitányság a jelenleg nyugállományú dolgozóit. A július 03-án megrendezett találkozóra több mint százan érkeztek a kapitányság egykori rendőrei és munkatársai közül.
A találkozó kisebb ünnepséggel kezdődött. A Bajai Rendőrkapitányság vezetője, valamint a Nyugállományúak Bizottsága megkoszorúzta az 1956-ban a kapitányság épületében hősi halált halt Zeleszkó Benjamin r. százados itt található emléktábláját. Az ünnepségen részt vett, és a megemlékezés koszorúját helyezte el Zeleszkó Benjamin r. százados családja is. Ezt követően András István r. alezredes, a Bajai Rendőrkapitányság Vezetője köszöntötte a nyugállományúakat, és tájékoztatta őket a kapitányság jelenlegi helyzetéről, valamint az elmúlt év eredményeiről. Elmondta, hogy kiemelten fontosnak tartja a nyugállományúakkal való törődést és a rendszeres kapcsolattartást. Egyperces néma csenddel emlékeztek meg a jelenlévők azokról, akik az elmúlt évben hunytak el és már nem lehettek itt. Ezután a Kapitányságvezető Úr, valamit a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság képviseletében Nusszer Ernőné r. főhadnagy köszöntötte azokat, akik idén kerek évfordulót ünnepelnek. A folytatásban Patócs Mihály nyugalmazott r. ezredes, a Nyugállományúak Bajai Bizottsága elnökeként köszöntötte a megjelenteket, és adott tájékoztatást az őket érintő aktualitásokról. A jelenlévők továbbá még egy Bajáról készült, korabeli felvételekből összeállított kisfilmet is láthattak, valamint a természetjárás szépségeiről hallhattak tájékoztatót.
A találkozó délután a Petőfi-szigeti üdülőben folytatódott, ahol a terített asztal mellett, egy ebéd elfogyasztását követően beszélgettek és emlékezhettek vissza a nyugállományúak az együtt töltött szép évekre. Fontos szerep jutott egy harmónikának is, amelynek hangjára végül felcsendült a nótaszó. A kapitányság jelenlegi és egykori dolgozói a kellemes nap végén egyaránt kifejezték azon véleményüket, hogy jövőre ismét összegyűlnek egy hasonló találkozóra.






