Hirdetés

2024. március 28. (csütörtök) Gedeon, Johanna

Rendőrség

2013. 03. 09. 9:40:43

Halálos baleset szemtanúit keresi a rendőrség

A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. március 08-án 17 óra 05 perc körüli időben Baja és Csávoly között az 55-ös számú főútvonal 90 km szelvényénél közlekedési baleset történt. Egy Nissan típusú szürke színű személygépkocsi haladt Csávoly felől Baja irányába, amikor vezetője egy, az úttesten lévő kutyát kívánt kikerülni, ezért a járművet hirtelen balra kormányozta, aminek következtében egy út menti fának csapódott. A baleset során a gépjármű vezetője életét vesztette. 

 

           

Kérjük a baleset körülményeinek tisztázása végett, hogy akik a balesetet látták, vagy a balesettel kapcsolatosan érdemleges információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Bajai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy a 79/ 540-100-as telefonszámon, illetve a 107-es, vagy a 112-es segélyhívó telefonszámokon lehet.