Hirdetés

2024. március 29. (péntek) Auguszta

Sport

2013. 08. 14. 11:46:18

Jubilálnak a Rozmárok

Szép jubileumhoz érkezik a „rozmártalálkozó, azaz az egykori Robbanó, ma már inkább csak Öreg Rozmárok, az '50-es években virágzó egykori bajai vízilabdaélet kiválóságainak hagyományos összejövetele. Augusztus 18-án (vasárnap) délután immár a 25. csobbanást tartják a városi sportuszodában! Ennek megfelelően jeles személyiségeket kért fel a rendezvény védnöki tisztére Ápity Milos (a Sugovica Vízilabda SE tiszteletbeli elnöke), aki a rozmár barátság jegyében hívja minden alkalommal egykori társait vízilabdás találkozójukra.

Az esemény fővédnökségét Zsigó Róbert, Baja város polgármestere, Baja és térsége országgyűlési képviselője vállalta el, a védnökséget pedig: dr. Bodóczky László, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság nyugalmazott elnöke, a Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Kör elnöke,valamint dr. Beck György, a Magyar Vízilabda Szövetség társelnöke (a Vodafone Magyarország Zrt. elnöke).
Kísérő rendezvényként szombaton (17-én) este fél 7-kor a Barátok templomában az egyik kiváló pólós lánya, Katits Benedikta klasszikus orgona szakos egyetemi hallgató ad fél órás hangversenyt azok emlékére, akik már nem lehetnek jelen!
A jubileumra várhatóan az összes még élő régi pólós hazalátogat! Jó részük már évtizedek óta külföldön (az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, Franciaországban) él, és csak ez alkalomra tér haza. Sajnálatos módon egyre többen immár csak az „égi medencében csobbannak, hozzájuk pár napja immár a legendás Pigele, azaz Horváth László tanár úr, a bajai vizes élet megalapítója is csatlakozott... A kellő létszám meglétéhez, illetve, hogy az örök fiatalok időnként szusszanhassanak egyet meccs közben, immár évek óta besegítenek a Sugovica Vízilabda SE játékosai! A rendezvény fő szervezője, motorja a kezdetektől Ápity Milos. A műsor ezúttal is a megszokott, a Bajai Robbanó Rozmárok Veterán Vízilabda Klubjának tagjai vasárnap délután 4 órától a városi sportuszodánál gyülekeznek. Fél ötkor Zsigó Róbert polgármester köszönti a megjelenteket. Öt órakor kezdődik a pólós cirkusz a nagymedencében (vízimentők és újraélesztők a kismedencében), immár a jelenlegi bajai felnőtt csapat tagjainak részvételével. A játékvezetői párost ezúttal is dr. Bodóczky László és dr. Pataki László alkotja (mindkettő új szemüveget visel majd), és természetesen az ügyeletet idén is a Rozmárok örökös tiszteletbeli orvosa dr. Szlavikovics Ilona látja el.
Este 8-tól a Rozmárok etetése-itatása következik a Nemzeti (Duna) Szállóban. Zene: Peti Kovács István és tamburazenekara. A vacsora alatt és után a régi emlékek felidézése – ilyenkor megfiatalodnak a résztvevők, újra élik az együtt eltöltött, számukra régi szép időket. A rendezvény minden érdeklődő-sportrajongó előtt nyitott!