Hirdetés

2024. április 20. (szombat) Tivadar

Baja

2014. 01. 10. 15:50:05

Elfogták a bajai rablót

A gyanú szerint egy bajai pénzintézetet rabolt ki a férfi 2013 októberében. Mint arról már korábban beszámoltunk, a Bajai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2013. október 10-én rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2013. október 10-én 10 óra 57 perckor egy ismeretlen férfi ment be egy bajai pénzintézetbe. Az elkövető először betörte a kiszolgálópult üvegét, majd a pulton átugrott és kezében késsel készpénz átadására szólította fel a két alkalmazottat. Miután kérésének eleget tettek, a férfi kevesellte a kapott összeget, ezért mindkét nőt bántalmazta, akik súlyos sérüléseket szenvedtek. Mivel a dolgozók továbbra sem tudtak több pénzt átadni a támadónak, a férfi a megszerzett bankjegyekkel elmenekült a helyszínről. 
A nyomozás során beszerzett adatok alapján megalapozottá vált a gyanú, hogy a bűncselekményt K. Tibor 27 éves bajai lakos követte el, ezért a férfit 2014. január 8-án a rendőrök elfogták. A rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja mellett súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is kihallgatott terheltet a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Az elfogásról készült video megtekionthető itt:
 http://www.youtube.com/watch?v=8Zw2SZQYQfo&feature=youtu.be